A Balaton közép- és nyugat Európa legnagyobb tava, hossza 77 km, kiterjedése közel 60.000 ha. Átlagos vízmélysége csak 3 m. Fontosabb halai: ponty, süllő, kősüllő, csuka, harcsa, balin, garda, angolna, busa, keszegfélék.
A keszegfélék több fajtája is megtalálható a Balatonban. Közülük a legismertebb a dévér keszeg és a vörös szárnyú keszeg. A dévér keszeg a tó fenekének iszapjából túrja ki a táplálékát, szagló és ízlelő szerve igen fejlett, ezért már messziről megérzi a csalétek és az etető anyag szagát. A vörösszárnyú keszeg a sekélyebb vízinövényekkel benőtt vízterületeket kedveli ahol kisebb-nagyobb csapatokban található. A karika keszeg és a lapos keszeg nagyon hasonlít a dévér keszegre. Szembetűnő különbségek: A karika keszegnek nagyobbak a pikellyei, az úszói pedig vöröses árnyalatúak. A lapos keszeg testalkatában tér el, teste nyúlánkabb.
Eredetileg vándorló életmódot folytató hal, amely a telet a tengerben, az év többi részét édesvízben tölti, és itt is szaporodik. Van azonban állandó édesvízi életmódra áttért állománya, amilyen például, a Balatoné is.
Színezetében a zöldes árnyalatok dominálnak, igénytelen, szívós hal.
A hazánkban élő halfajok jelentős része a pontyfélék családjához tartozik. A ponty ennek a családnak egyik legnagyobbra növő tagja. A vizeinkben fogható pontyok alakja, pikkelyezettsége, színe és növekedési üteme annyira változatos, hogy joggal beszélhetünk különböző pontyfajtákról. Az alak szempontjából három pontyfajtáról beszélhetünk: a nyurga pontyról, a tőpontyról és a nemes pontyról.
A pikkelyezettség alapján, pedig ismerünk: pikkelyes, tükrös és csupasz pontyot.
Nyúlánk, arányos, igen formás felépítésű hal. Az alsó és a felső állkapcsát hegyes fogak övezik. Ezek közül kiemelkedik 2-2 ún. ebfog, amely az alsó és a felső állkapocsban elöl helyezkedik el. Ezekkel ragadja meg áldozatát, ezek hasítanak mély sebeket a kis hal oldalán, farok részén. Az állkapcsokat szegélyező többi fog jóval kisebb. A test színárnyalata világosabb vagy sötétebb aszerint, hogy milyen vízben tartózkodik. A balatoni süllők színe sokkal világosabb, mint pl. a dunai vagy a velencei-tavi süllőké.
Kistermetű hal. Hazánk nagyobb vizeiben mindenütt előfordul. Igen hasonlít a süllőhöz, nincsenek ebfogai. Egyébként a kősüllő életmódja teljesen megegyezik a süllőével, csak a növekedési ütemükben van eltérés.
Sajátos tulajdonsága, hogy szája széléről tapogató bajuszszálak nyúlnak ki Törzse rövid, vaskos, testüregében hatalmas gyomorral. A garatnyílás is igen bő. Az óriás száj mellett ez a magyarázata annak, hogy egy 15-20kg-os harcsa miért tudja elfogyasztani az 1kg-ot jóval meghaladó pontyot.
Alakja alig téveszthető össze más hallal. Szája hatalmasra tátható, ezért a bő toroknyíláson át viszonylag nagy halat is el tud nyelni. Jellemző a csukára, hogy a hátúszó, amely a legtöbb halon a test közepe táján kezdődik, a csukánál egészen hátul, a farok alatti úszóval egyvonalban helyezkedik el. Három páratlan úszó ilyen elrendezése teszi lehetővé, hogy a csuka a táplálékát nem üldözve, hanem egyetlen villámgyors ugrással kaphassa el.
Színe a környezethez alkalmazkodik. Beárnyékolt vízen egészen sötét, de ha világos környezetbe kerül, színezete szinte órák alatt megváltozik.
Bár ragadozó, szájában nincsenek fogak, csak torokfogai vannak. Ez nagy nehézséget jelent számára fő táplálékának, az apró halaknak a megragadásában. Ha közvetlenül a víz színe alatt vonul, hátúszójának első, vastag sugara néha periszkópszerűen nyúlik a víz színéig, és V alakot szántva jelzi a hal útját.
Legszívesebben a növényzet között tartózkodik. A fiatalok kisebb csapatokat alkotnak, az idősebbek egyedül élnek. A 30 cm hosszú és fél kg-os méretet elérő példányok ritkák. Tápláléka vegyes összetételű, elsősorban azonban apró halakból áll.
A busát Magyarországra az 1970-es évek elején importálták, azzal a céllal, hogy a vizeinkben egyre nagyobb mértékben felszaporodott fitoplanktont fogyassza. Eredeti hazája Ázsia keleti része, Kína. Sokszor meg lehet figyelni amint a busák, csapatostól szűrik a vizet, ilyenkor a szájuk teljesen nyitva van, és a kopoltyúréseken áramlik ki az átszűrt víz. Növekedése táplálékban gazdag vizekben igen gyors, általában a harmadik év végére elérheti az 1 kg-os testtömeget. Kifejlett példányok testsúlya elérheti, sőt meghaladhatja az 50-60 kg-ot. Hazánkban fogott legnagyobb busa 62 kg, jelenleg világrekord.
Az angolna jellemzői: a kígyószerű testforma, az egybenőtt hát-, farok - és farok alatti uszony, a has úszók hiánya, egészen apró pikkelyek. A hengeres, izmos testforma teszi lehetővé, hogy a folyókon lefelé vándorló angolnák minden akadályt leküzdjenek, és megtegyenek kisebb utat akár vizenyős réteken is.
A tóból leengedik a vizet. Ez a folyamat 3-4 napig tart. A tóból a víz a tó belső halágyán átfolyva a Balatonba folyik. Az elfolyó vízből a halak a tó külső halágyára vonulnak. Mikor ez a folyamat az ún.”becsalás” befejeződik, elzárják a tó zsilipjét, így a halaknak a visszaút is lehetetlen. Ekkor kezdődik a húzó halászat a külső halágyon. A csónakban levő hálót beszedik a vízbe majd mindkét oldalon elhelyezkedő 5-5 ember egyszerre húzza a hálót. A háló két végén tartózkodó emberek tartják az „istápfát” ami arra szolgál, hogy a háló alját a víz alján tartsák. Végig húzzák a hálót a halágyon. A halágy végén a halakat a hálóval bekerítik. Amikor a halak már be vannak kerítve elkezdik a háló alját az „alint” kihúzni. Mikor ez megtörtént egy zseb formát képeznek azaz a háló alját és a tetejét kihúzzák és egy fából vagy fémből készülő karóra (ágasfa) kötik. Amikor ez a folyamat véget ért elkezdik a halakat a gépi hálóval kimeríteni. A kihúzott halakat szétválogatják méret és fajta szerint, majd mérik őket. Megkülönböztetünk ivadékot, tenyészt és piacit.
Ezután lemérik a nagyobb részét és betárolják télire. A kis méretű tavakat telelőnek nevezik, itt töltik a halak a téli időszakot, mert itt a hal friss oxigénhez jut. Tavasztól ismét kihelyezik őket a nagy tavakba.
Irmapusztán pl. 120 h. vízfelület található e célra.